Dohányzás II.

 Folytatódik a négy részes cikk, ime a második része:

Története az amerikai kontinensen kezdődött.

A kontinens felfedezése előtt több száz évvel már nagy kultusza volt a pipázásnak.

A maják és aztékok nádszálból szívták a dohányfüstöt.

A papok a nikotintól megrészegültek, s a hatást az istenek közelségének tartották.

Ám olyan mértéktelen dohányzás, amilyennek napjainkban tanúi lehetünk, az indiánoknál nem volt.

Náluk a pipázás meghitt, ünnepélyes dolognak számított.

Amikor Kolombusz 1492-ben először vette kezébe az indiánok ajándékát, a dohánylevelet, még nem tudott vele mit kezdeni, és a tengerbe hajította. Második amerikai útjára magával vitt egy Ramón Pane nevû szerzetest, aki közelebb került a bennszülöttekhez, s az ő tudósításain keresztül szerzett először ismeretet Európa a nádszálon át szívott dohányfüsttől kábulatba eső indiánokról.

A hódítók, Cortez és Pizarro katonái azért kezdtek el dohányozni, mert az a hiedelem terjedt el, hogy az indiánok a füsttől olyan erősek és egészségesek.“

Amikor azután hazaértek a spanyol kikötőkbe, az otthoniak megdöbbenve látták a tengerészeket, akiknek az orrából és a szájából füst dőlt. Európában először egy francia orvos, Jean Nicot használta a dohányt a gyógyászatban.

A növény zöld levelét a sebre helyezte, a porrá tört dohányt pedig a beteg orrába tette vagy lenyelette.

Úgy hírlik, még a királyt is meggyógyította, s cserébe az uralkodó a Herba Nicotianum nevet adta a dohánynak.

Később Linné, az élőlények nagy rendszerezője is Nicot-ról nevezte el a dohányt Nicotiana tabacum-nak.

A XVII. századra a dohányzás meghódította a világot, eljutott távoli kultúrákhoz; a teaszertartások mellett szerves részévé vált például a japán kultúrának.

Ugyanebben az időszakban széles körben elterjedt egész Európában, de ekkor még elsősorban, mint gyógynövényt alkalmazták (köszvény, reuma és fogfájás csillapítására ajánlották).

A dohányzás további elterjedésének a pestisjárványok és a háborúk is lökést adtak.

A XVII. sz.-ban sok európai országban pusztított a döghalál, és felfigyeltek arra, hogy a túlélők között sok volt a dohányos.

A háború kényszerének köszönhetjük a cigaretta feltalálását is.

A harctéri szünetekben elég volt a lőport tömködni, nemhogy a pipát. Ennél sokkal egyszerűbbnek tűnt vékony papírba csavarni a dohányt, s gyorsabb elégetésével a leghamarabb hozzájutni a szükséges élvezethez. A XIX. század végén kezdték az apróra vágott dohányt papírhüvelybe tölteni.
(Folyt. köv.)