2012. január 27.

A vízipipa szén-monoxid mérgezést okozhat

Már megint nyomatják az okos dolgokat, íme a legfrissebb hír anyag, mai.

Az egészségügyi szakértők először egy olyan eset kapcsán figyeltek fel a jelenségre, amikor is egy fiatal férfit vittek be a mentősök ájultan a helyi kórházba, ahol az orvosok megállapították a szén-monoxid mérgezés tényállását, de a mérgezés okát vagy a forrását nem tudták kideríteni.

Azonban hosszas és eredményes kutatás után a szakértők megtalálták a valódi okot, mégpedig egy olyan használati tárgy formájában, amiről nem is gondolták volna, hogy ilyen formában is veszélyt jelenthet az egészségre. A tettes pedig nem más, mint a vízipipa. 
A vízipipázás egy olyan dohányzási módszer, ahol a dohányt egy zárt edényben, amely enyhén vázára hasonlít, hevítik égő faszén segítségével, majd a keletkező füstöt egy vízzel teli részen vezetik át a hűtés végett, végül a kivezető tömlőn, a pipaszáron át szívják be a füstöt a vízipipát használók. A felhasznált dohány gyakran ízesített az élvezet fokozásának érdekében, az eszközt egy időben több ember is használhatja, mert számos tömlő csatlakoztatható rá, ezért népszerű társas elfoglaltság, a beszélgetés nélkülözhetetlen ősi kelléke a legtöbb közel-keleti, arab, török, indiai kultúrában. Az általános felfogás szerint kevésbé toxikus a dohány ilyen formában történő fogyasztása, például a cigarettázáshoz képest.vízipipa
Azonban az egészségügyi szakértők és a témában jártas kutatók szerint ez a fajta dohányzási módszer komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában, többek között a szén-monoxid mérgezés lehetőségét is.
A szerencsétlenül járt fiatalembert túlnyomásos oxigénkamrában kezelték, aki végül túlélte a balul sikerült vízipipázást. A szakértők szerint egy cigarettát szívó dohányos esetében 5 százalékos szén-monoxid szinttel lehet számolni, azonban a kórházba került fiatalember esetében 29 százalékos szén-monoxid szintet mértek az orvosok.  Ez pedig már olyan mérték, melyet leginkább a tűzesetek áldozatainál és füstmérgezést szenvedőknél tapasztalnak az egészségügyi szakemberek.
A vízipipázás és más hasonló alternatív dohányfogyasztási módszerek kevésbé üldözöttek az egészségügy által, nem úgy, mint a cigarettázás, azonban a kockázati tényezők egyre inkább napvilágra kerülnek, ahogy minél nagyobb népszerűségre tesz szert ez a dohányzási módszer. A szakértők is egyre több figyelmet fordítanak ezen eszközökre és módszerekre, kutatják a lehetséges káros hatásokat, amikről a felhasználóknak egyelőre fogalmuk sincs.
A fokozott egészségügyi kockázat, amit a vízipipázás jelent a felhasználóira nézve az részben annak használati módjából következik. Egy cigarettát szívó dohányos átlagban tízszer szív bele egy adott cigarettába, míg egy vízipipát használó akár 100 alkalommal is beleszívhat egy kör során, magyarázta a szakértő.      
Egészségügyi szakértők által végzett megfigyelések szerint az egy órás vízipipázás alatt a fogyasztó akár 100-200 szorosát is beszívhatja annak a füstmennyiségnek, ami egy szál cigaretta elszívásakor keletkezik. A szén-monoxid mérgezés kockázatát pedig a dohány hevítéséhez használt faszénparázs okozza.
Az eszközben lévő vizes tartályon átmenő füst ugyan lehűl és kellemesebbé teszi a füst leszívását a cigarettázáshoz képest, de a víz ugyanakkor nem szűri meg a toxikus anyagokat, ami miatt nem lesz kevésbé veszélyes a cigarettázáshoz képest.
A szén-monoxid mérgezésben az a veszélyes, hogy egy sor betegség tünetéhez hasonló jeleket produkál az áldozaton, ilyenek, mint a hányinger, a rosszullét, a fáradtság, akár az influenzához is hasonló lehet, így ha nem veszi a fogyasztó vagy az orvosok még időben észre, akár végzetes is lehet, kómát, sőt halált is okozhat.
A rendszeres vízipipázók a szén-monoxid mérgezés miatt számos, hosszú távú egészségügyi kockázati tényezővel is számolhatnak, például idegrendszer károsodása.
A szén-monoxid veszélyessége abban rejlik, hogy blokkolja a vér oxigén szállító képességét, helyettesíti az oxigénmolekulákat a vérben és jobban kötődik a vörösvértestekhez, mint az oxigén. De rendszeres és hosszú távú használata más problémákat is okozhat, például az IQ csökkenését a fokozott idegsejt pusztító hatása miatt.
Egyesek azért térnek át a vízipipázásra, mert kevésbé tartják veszélyesnek, mint a cigarettázást, vagy ép a cigiről próbálnak meg leszokni. Azonban teljesen más élményt jelent a cigarettázáshoz képest, eleve a vízzel hűtött füst miatt, ráadásul a vízipipázás helyhez kötött, nem lehet futtában az utcán elszívni egy adag dohányt oly módon. Vannak, akik tisztában vannak a kockázatokkal, de mégsem tesznek le róla, mert hozzászoktak a vízipipázás szertartás jellegű, közösséget jelentő használatához. A szén-monoxid mérgezés kockázata újdonságként hatott az egyes használókra, de a többség mégsem hagyja abba a vízipipázást.
Megjegyzendő, hogy a vízipipázás nagy népszerűségének az egyik oka a közösségteremtő hatás, ugyanis többen szívhatnak egy eszközből egyszerre, így egyre több kávéházban létesítenek vízi pipázós részleget, ami jót tesz a forgalomnak. Egy ilyen kávézó igazán kellemes lehet egy baráti társaság számára némi szórakoztató időtöltésre.
Sajnos gyakori, hogy a droghasználók is szívesen fogyasztják az egyes kábítószer féleségeket vízipipából.
Újdonságként egyesek megpróbálkoznak az ízesített, de nikotinmentes füstölnivaló használatával, több-kevesebb sikerrel.
(M. T., usatoday.com)

Cohiba dohánybolt-Miskolc


A Cohiba dohánybolt Miskolcon található a Szinvapark földszintjén. Egy nagyon jó színvonalú dohányboltról van szó. Áraik eléggé jól illenek a magyar piachoz, minden féle dohány terméket forgalomba hoztak Miskolcon. Dohányok, pipák, vízipipák, szivarok, cigaretták, cigaretta paírok nagy választékban, Miskolc Szinvapark földszint. Többféle nagyságú és típusú vízipipát árulnak, amelyhez kaphatóak dohányok, kerámiák is. 50 vízipipa grammos dohányokat már 800 forinttól lehet kapni. 250 grammos kiszerelésű dohányok 1500-2500 forintos áron kaphatóak. Al Waha, El Nakhla, Nakhla Mizo, Al Masah, Fakhfakhina, Sheherazade dohány márkák kaphatóak a Cohiba dohányboltban. Minden féle újdonságot is árulnak, El Nefes dohányokat, valamint Shiazo ásványköveket és ízesítőket. Aki miskolci vagy Miskolcra téved térjen be nyugodtan Miskolc egyik legjobb és legismertebb dohány, ajándékboltjába. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a nagyon jó minőség keveredik a jó pipaci áraikhoz.


2012. január 10.

2011 sikeres új termékei külföldön by Vízipipa Blog

2011 sikeres új termékei külföldön

A 2011-es esztendő külföldön a vízipipások éve volt, majdhogynem így is nevezhetnénk. Rengeteg új pipás termék jött ki és nagyon sok finom vízipipa dohány is új ízekkel rukkolt elő. A Hookah Love Blog (Angol) elkészített egy 10-es listát ezen újdonságokból. A lista elejére a leginkább keresett újdonság került. Nézzük hát a listát!
szénA tizedik helyezett a Fantasia lett. Ugye bár ez egy igen neves vízipipa dohány márka. Elsősorban a koktélos, modern ízeivel hódít igen sikeresen, a prémium kategóriát erősítve. Az újdonság amivel előrukkolt, egy újfajta kókusz szén. Egy egyszerű ötletet alapul véve, a szén aljába egy háromszög alakú bevágást ejtettek. Ennek eredménye, hogy nem kell a szenet forgatni, hiszen nem fog kialudni az alja.

myapipaA kilencedik helyen egy ‘új’ Mya Econo vízipipa szerepel, még pedig a Thunder. A Mya minőségét ismerve, nem kell csodálkoznunk, hogy a vélemények szinte 100% teljesen elégedett, elismerő hangvételű volt. Egy szép, közepes méretű vízipipáról beszélünk, mely modern stílusban egyszerű testtel és bevésésekkel díszített kristályüveggel rendelkezik. Ritkának nevezhető, de itt nem menetes a Mya vízipipa csatlakozása, hanem hagyományos gumitömítéses.
szivocsoNyolcadik a listán egy szintén Mya termék, mely a füst hűtését szolgálja. Ezen szívócső lényege, hogy a markolat részbe kis jégaksikat lehet tenni, mely tovább hűti a vízipipa füstöt. Hatékonyságát többen megkérdőjelezik, de a visszajelzések több mint 90%-a azt állítja, hogy valóban működik a megoldás és használható a Mya Freeze szívócső.

Hetedik helyezett a Khalil Mamoon Double Pear vízipipa. A tekintélyes méret és a csúcsminőség nem csoda, hogy eladja saját magát és viszik mint a cukrot. 42 hüvelyk, az az megközelítőleg 106 cm -es Khalil Mamoon vízipipa azért figyelem felkeltő. Külföldön különösen népszerűek a kézzel gyártott, tradicionális vonalat követő vízipipák.

A hatos szám alatt HookahFina vízipipa dohány márka áll, mely szinte berobbant a köztudatba és a piacra. Több mint 35 féle ízben kapható külföldön, melyek közül több is nagy rajongótábort gyűjtött.
Sajnos nem valószínű, hogy érkezne hozzánk is, így túl sokat nem tudunk és nem is akarunk írni róla.

Az ötödik a Gaia Natural Coconut vízipipa szén lett. Az egyik legújabb vízipipa szén a külföldi termék palettán. Nagyon tartósnak és szinte szagtalannak írják le. Ezen tulajdonságokkal nem lepődök meg, hogy a népszerűség gyorsan nőtt.
Számomra is zavaró a szén szaga izzításkor, de sajnos szintén kicsi az esélye, hogy elérjen kis hazánkba ez a szén.

http://www.vizipipablog.com/2011-sikeres-uj-termekei-kulfoldon-1.html

2012. január 2.

Dohányzási törvény változás

Januártól életbe lép a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, amely a zárt helyeken szinte mindenhol megtiltja a dohányzást. Kérdések és válaszok a változásokról.

Ha valaki január elsején rágyújt egy kocsmában, akkor megbüntetik?
Biztosan nem. A nemdohányzó védelméről szóló törvény szigorítása ugyan január elsején hatályba lép, de bírságolni csak április 1-től fognak.

Áprilistól viszont sehol nem lehet cigarettázni?
Ott lehet, ahol nem tiltják. Rá lehet majd gyújtani az utcán, de ott se mindenhol, mert a szabad levegőn is számos helyen korlátozzák a füstölést. A törvény tiltja a dohányzást a játszótereken, az aluljárókban, a buszmegállókban és a pályaudvarokon. Az önkormányzatok ezen kívül egyéb területeket, például parkokat is nemdohányzó közterületnek minősíthetnek. Az új törvény viszont megtiltja a dohányzást szinte minden zárt helyen. Nem szabad majd rágyújtani a kocsmában, az étteremben, a szórakozóhelyen, a vonaton, a munkahelyen, a hivatalban és a kórházban.
És ha kijelölnek dohányzóhelyet?
Bent még dohányzóhelyet sem szabad kijelölni. Nem lehet tehát majd a munkahelyen sem egy külön szobája vagy egy félreeső lépcsőfordulója a dohányosoknak, a vasúton pedig már január elsejétől megszüntetik a dohányzókocsikat. A törvény csak néhány kivételes esetben engedi meg a dohányzást zárt térben: a hotelek szivarszobáiban, a börtönökben, a pszichiátriai zárt intézményekben és egy utolsó pillanatban becsempészett módosítással a játékkaszinókban.
Miért kapnak ilyen előjogokat a rabok és a pszichiátriai betegek?
Ez elsősorban azért van, mert a bezártság, a depresszió és a súlyosabb pszichiátria betegségek elviselését könnyebbé teszi a cigaretta. Ezeken a helyeken is külön dohányzóhelyet kell kijelölni, ami megfelelően szellőzik és a füst nem jut be a nemdohányzó részre.
És a kaszinók?
Ezt különösebb indoklás nélkül fogadták el szilveszter előtt egy nappal, ráadásul a kaszinókban megengedik, hogy bárhol dohányozzon az ember.
Ha rá akar majd gyújtani az ember, akkor ki kell mennie az utcára?
Igen. Dohányzóhelyet csak a szabad levegőn lehet kijelölni a szórakozóhely, a munkahely vagy a közintézmény bejáratától öt méterre. Azokon a szórakozóhelyeken, ahol ez technikailag nem oldható meg, a bejárathoz közelebb is rá lehet majd gyújtani. Nagyon nehéz helyzetben lesznek a dohányzó orvosok és tanárok: a kórházakban és az iskolákban ugyanis még az udvaron sem lehet dohányzóhely, így nekik mindig ki kell menniük a bejárat elé, ha el akarnak szívni egy cigarettát.
Mi van, ha valaki a kocsmájában olyan elszívókat szerel fel, ami nem engedi terjedni a cigifüstöt?
A törvény szerint egy kocsmában zárt helyen nem lehet kijelölni semmilyen dohányzóhelyet, így az ilyen technikai megoldásokkal se lehet kikerülni a tiltást. A kocsmákban csak a teraszokon vagy a kerthelyiségekben, vagy a bejárat közelében lehet dohányozni áprilistól.
Az autóban lehet dohányozni?
Ezt nem tiltja a törvény, bár volt olyan javaslat, hogy aki a gyereke mellett rágyújt az autóban, azt büntesse meg a rendőr. Ezt végül nem fogadták el.
Áprilistól hogyan büntetik meg a dohányosokat. Mindenhol lesz egy ellenőr? 
Nem valószínű. Az ellenőrzéseket az ÁNTSZ végzi majd. Eddig is elég ritkán fordult elő, hogy valakit megbírságoltak volna tiltott helyen dohányzásért, most se nagyon várható, hogy tömegesen lesz ilyen.
Mekkora lesz a büntetés?
Ha valakit így elkapnak, az 20-50 ezer forintra bírságolható. Megbüntethetik a szórakozóhelyet is: a szabályok betartatásáért felelős üzemeltetőt vagy alkalmazottat 100-250 ezer forintra, a helyet működtető céget 1-2,5 millió forintra.
Ki lehet akkor szúrni egy kocsmával, ha valaki bemegy oda, odahív egy ellenőrt és rágyújt a pultnál?
A kocsma vagy a szórakozóhely tulajdonosát, üzemeltetőjét vagy egy rendezvény szervezőjét akkor nem büntetik meg, ha felszólította a dohányost, hogy nyomja el a cigarettát, vagy menjen ki.
Mikor fog drágulni a cigaretta?
Először februárban, aztán júniusban megy fel az ára az áfa és jövedéki adó emelése miatt. Egy doboz ára így első lépésben közel 80 forinttal drágul, a nyáron pedig további harminc forinttal, így az év második felére több mint száz forinttal kerülhet majd többe.
Tényleg csak dohányboltban lehet majd cigarettát venni?
Az erről szóló törvényt még nem fogadták el. Ha dönt róla a parlament, akkor a dohánytermékek kiskereskedelme 2013-tól az államé lesz, amely ezt koncessziós szerződéssel fogja átengedni főként családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek és gyesről visszatérő nőknek. Ehhez pályázatokat fognak kiírni. Cigarettát így a dolgok mostani állása szerint 2013 január 1-től már csak dohányboltban lehet árulni.
Nem lehet majd cigarettát venni az éjjel-nappaliban sem?
Még nincs elfogadott törvény, de most úgy néz ki, hogy csak dohányboltban lehet majd árulni, amire egy 18-as karikát is ki kell tenni. Nem lesz majd cigaretta tehát a vegyesboltban vagy az éjjel-nappaliban. Egy most elfogadott módosító indítvány szerint már 2012 áprilisától nem lehet cigarettát árulni a kocsmákban, 2012 szeptemberétől pedig a nagy bevásárlóközpontokban sem. És a benzinkutakon sem lehet majd cigarettát venni, mert a parlament elutasította az erről szóló módosító javaslatot. 2013-ra így a mostaninál sokkal kevesebb helyen lehet majd cigarettához jutni: a 2000 főnél kisebb falvakban csak egy dohánybolt lehet, a nagyobb városokban, illetve Budapesten a kerületekben kétezer lakosonként működhet egy-egy ilyen üzlet.