Kivételesen kezdjük már kintről. Elvégre a híres-nevezetes Liszt Ferenc téren vagyunk, ahol a teraszok zsúfolt tömegében a helyet egyáltalán nem könnyű megtalálni. Talán ez a legkisebb portállal, és a legcsekélyebb térszintű hellyel rendelkező vendéglő az egész téren. Egyszerű felirattal: "al Basha The Original Syrian Lebanon Restaurant" Mondhatnánk, hogy angolul írták ki, azonban akkor így kellene magyarra fordítani: szíriai Libanon étterem, azonban ez kissé összemosná a két országot. És ha már magyarul nem írják ki, legalább az angol lehetne angol. Valahogy így: Syrian-Lebanese Restaurant. (szíriai-libanoni)
Honlapjuk azt ígéri továbbá: "Az üzletbe lépve fantasztikus látvány és illat fogadja a vendégeket, akik a látványkonyhán át figyelhetik a különleges ételek elkészítését." Ezzel szemben az üzletbe belépőt inkább egy hosszú, a pincehelyiségbe vezető lépcső fantasztikuma fogadja, mely mellett valóban látható egy (földszinti illetőségű) keskeny kis konyha, abban viszont a lépcsőn lehaladás (és az esetleges figyelmetlenség okán bekövetkezett legurulás veszélye) miatt nem igazán látható semmiféle étel elkészítése. Különleges ételek elkészítését pedig figyelni (amit ugye hosszan és alaposan kellene) csakis egy repülő szőnyegen lehetne megtenni, ha mondjuk a lépcső felett lebegve parkolnánk a konyha magasságában.
Ígérik még: "A gasztronómiai élményt fokozza az étterem belső kialakítása, amivel az igazi közel-keleti hangulatot élvezhetik a vendégek." A helyzet az, hogy a pincehelyiség a hatalmas bárpultjával és zegzugos tartóoszlopaival meg tereivel eredetileg akárminek készülhetett csak éppen közel-keleti hangulatú étteremnek nem. Amennyire ezt a teljesen alkalmatlan terepet étteremmé és közel-keletivé lehetett tenni, az arabeszkes faldíszítéssel, és az arab sátorral sikerült is. Tegyük ehhez hozzá (a sajnos mindent - többek között a társalgást - elnyomó hangerejű) arab zenét, meg a valóban kellemes hastáncot, és már majdnem igaz az ígért "varázslatos" jelző.
Az igazi varázslatot azonban - étteremről lévén szó - mégiscsak a konyhától várjuk. Tudnivaló ugyanis, hogy a széles arab világ gasztronómiájában talán a libanoni konyhaművészet örvend a legnagyobb hírnek és a legmagasabb presztízsnek. Évszázadok óta ott találkozott a mesés, egzotikus keleti fűszerek és hagyományos ételek kavalkádja a nyugat ételkultúrájával és konyhatechnikájával. És azok közül is elsősorban annak egyik legkifinomultabbjával, a franciával. Itt született az első "fúziós" konyha, sokkal azelőtt, hogy e fogalmat bárki is megalkotta volna. Szóval, ettől jöttünk izgalomba. Vagy legalábbis ennek reményétől. Végre itthon, Budapesten is.
És a hagyományosan nagyszerű előételekkel is bizony valóra is vált. Ezek: (azonosítási okokból az étterem saját helyesírását használva) Homosz, Beiruti Homosz, Beiruti Full, Zöldséges Baba Ganuzs, Mhamara, és Falafel nagyszerűek voltak. A maga nemében mind első osztályú, (mondhatni: mesésen varázslatos keleti ízekkel), különösen a falafel, mely még ezek közül is élvezetesen kiemelkedett. Az előételek zsenialitását igazán csak egy aprónak látszó, de valójában sajnálatosan komoly tényező rontotta le. Nevezetesen a kiegészítő, az a pita típusú kenyér, amivel a vendég mindezt eszi, és élvezi. Ezzel a pitával nevezetesen majdhogynem teljesen tönkretették az élvezetet. Ez a pita ugyanis íztelenül lisztízű, nyersen ócska, és mire a valódi csodás előételek megérkeznek, már csak a régen kihűlt, kívánatlan hullájuk hever előttünk a tányérokon. Igazán nem értem, hogyan szolgálhat fel ilyen (fontos szerepet játszó) nagyon silány pékárut egy - magát étteremnek nevező - hely, amikor ennél már szinte csak jobbakat lehet kapni több helyen is a városban, vagy ha félkészen (pl. mélyhűtve, vagy akárhogyan) veszik, ennél szinte csak jobban lehet készre sütni.
És innen kezdve sajnos nincs megállás a lejtőn. A híres arab bárányok csak hallgatnak, vajon mitől annyira népszerűek - legalábbis máshol és máskor. Az "aleppói kebab", és a (tőle gyakorlatilag megkülönböztethetetlen) "kebab kás-kás" izgalmas bárányíze és egyedi fűszerezése sajnos felfedezhetetlen, se a hús, se a fűszerek ízét nem érezzük. Egyszerűen csak érdektelen és unalmas darált húsmassza, ráadásul nem is sütötték át jól. A "csirke frika" és a szintén csirke "shish tauk" sajnos semmivel nem jobb. Az állatok (bár, mint a nevükből is látszik különbözőek, de) egyformán unalmasak, nagyjából teljesen íztelenek, tulajdonképpen légikaja típusú döglött gumicsirkék. Szerencsére jó viszont az egyikhez adott magos, fűszeres rizsköret. Az egyetlen, amiből ha halványan is, de legalább felcsillan valami eredeti jó íz, és ropogós sütésnyom, a Shawerma tál.
A keleti édességeket (a köztudatban szereplő émelygésük és ragacsosságuk okán) sokan imádják, és legalább olyan sokan nem. Az itteni baklava sajnos főleg csak az utóbbiak táborát növeli. Pedig nem is émelyegnek, és nem is ragadnak, még annyira sem, amennyi pedig jól állna nekik. Csekély ízű, jobbára kiszáradt, érdektelen példányai sajnos még csak nyomokban sem mutatják fel azt az ezeregyéjszakát megidéző sokízű, illatos varázst és csáberőt, melyet még a legutolsó arab bazárban eldugott kis családi cukrászat süteményei is árasztanak magukból.
Mindez egyáltalán nem lenne meglepő, ha az éttermet tőzsgyökeres hazaiak nyitották volna és üzemeltetnék. Olyanok, akik még távolról sem láttak arab éttermet, nem kóstoltak jóízű helyi húsokat és friss salátákat, és nem érezték a bazárban a friss pita illatát, meg a forró kenyér csodáját. Akkor nem csoda, hogy ilyen. Ám a pincérünk szerint ő az egyetlen magyar a csapatban, a többi mind igazi arab. Talán esetleg akár igazi szíriai vagy libanoni is. Ők pedig igazán tudhatnák milyen az igazi. És ha tudják, akkor az is feltűnne, hogy ez itt bizony mennyire nem az.
Valószínűleg fel is tűnik. Abból gondolom, hogy a pince tele van valódi arab vendégekkel, akik nyilván tudnak valamit, mert láthatóan mindenki nagyon otthonos, de csak teázni, és vízipipázni jöttek. Ám - valamilyen rejtélyes oknál fogva - nemigen esznek. Igazuk is van. És nekünk is, ha azt mondjuk: az arab, sőt a libanoni konyhát sem itt érdemes megismerni, de megszeretni aztán végképp nem itt lehet. És bár szerencsés választással lehet jókat is enni, a kelet varázsába sem itt fogunk beleszeretni.
Az már csak egy szomorú, utólagos végjáték, hogy a vacsora emlékével honlapjukat ismét nézegetve vettem észre: "Minden pénteken és szombaton 21 órától arab zenével és hastánccal várjuk kedves vendégeinket! Minden kedves vendégünknek 10% kedvezmény!". Érdekes...szombat is volt, zene is, hastánc is, csak a kedvezmény maradt el... lehet, hogy nem minősültünk "kedves vendégnek"?
Mikor menjünk?
Ha unjuk a társaságunkat, és nem igazán akarunk beszélgetésbe bonyolódni, viszont szívesen ejtőzünk szótlanul a hangos arab zene, a szép táncok, és persze a kellemes vízipipa mellett. Ehetünk még nagyszerű előételeket, de jobb, ha viszünk magunkkal hozzájuk valami pékárut, mert az csak jobb lehet, mint amit ott adnak. Éttermileg pedig kezeljük chill-out lounge-nak, és akkor nem ér meglepetés vagy csalódás.
Al Basha Étterem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése