A BKV megállói után a vendéglátóhelyeken is tilos lehet a dohányzás országszerte. Az origo.hu internetes portál úgy tudja: a hamarosan a parlament elé kerülő fideszes törvényjavaslat szerint az éttermekben, kávézókban és kocsmákban is tilos lesz rágyújtani.
Az egészségügyi államtitkárság támogatja a tervet. A tiltás lehetősége az előző kormány idején is felmerült, azonban a kabinet végül a vendéglátó- és a dohányipari lobbi nyomására visszakozott.
Na ez már mindennek a teteje, nem volt elég ennek a rohadék kormánynak a buszmegálló, most már a vendéglőkben és a kocsmákban sem lehet majd dohányozni, sajna ez már a vízipipázásra is érvényes lesz. Az a nagy probléma, hogy akkor hol lehet majd pipázni, meg dohányozni, a víz alatt? Nagyon tevékeny ez a kormány a hülye törvények hozásában, de az átlag emberekre nem gondolnak. Árak emelkednek, fizetések nem, az új dohányzási törvények amiket hoznak, pedig szerintem tök feleslegesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése